Marketing jelentése

8
Ügynökségi munka

Tartalomjegyzék

Olvasási idő: 8 perc

A marketing a modern üzleti világ egyik alapvető és elengedhetetlen része. De mi a marketing jelentése? A marketing olyan eszközöket és stratégiákat foglal magában, amelyek segítségével a vállalkozások hatékonyan eljuttathatják üzenetüket és termékeiket a potenciális vásárlókhoz. 

Ez a terület izgalmasan komplex és változatos, így a vásárlói igények és szükségletek azonosítása mellett a piaci trendek előrejelzését, az árképzési stratégiákat, a márka kommunikációját, valamint a sales tevékenységet is támogatja. Nézzük meg részletesen is, hogy mi a marketing jelentése!

Marketing jelentésében a stratégia is fontos

A marketing funkciója

Nem egyszerű meghatározni, hogy mi is a marketing jelentése, hiszen egyesek szerint csupán reklám, míg ez így nem teljesen pontos megfogalmazás. A marketing ugyanis egy összetett rendszert alkot, amibe számos funkció beletartozhat. Ennek megfelelően a marketing funkciója sem határozható meg csupán egyetlen szóval, kifejezéssel vagy mondattal. 

A legközelebb álló fogalom azonban a marketing jelentése esetén az, hogy olyan ajánlatok kialakítása és kommunikálása, ami értéket képvisel a vásárlók és ügyfelek számára. Emellett előrejelzésekkel, stratégiákkal és árképzéssel is foglalkozik ez a terület. Így a marketing jelentése talán egyértelműbb lehet. 

A vásárlói igények és szükségletek azonosítása

A vásárlói igények és szükségletek pontos feltérképezése és azonosítása elképesztően fontos a mai modern vállalkozások és a nagyobb cégek számára. Ebben nyújt segítséget a marketing, ami számos eszközzel segíti megismerni a célközönséget és annak preferenciáit.

Piackutatás

A marketing jelentése szerint az egyik leggyakoribb eszköz például a piackutatás, ami nélkül nem is szabadna vállalkozást indítani. Aki nem végez piackutatást, az a vállalkozás vagy cég akár csúnyán meg is ütheti a bokáját, hiszen nem biztos, hogy az általa kínált termék vagy szolgáltatás kelendő lenne a piacon. Ennek elkerülésében segítenek a különféle marketingeszközök.

A piackutatás során felmérhető a konkurencia, meghatározhatóvá válik a termék vagy szolgáltatás létjogosultsága, valamint az ezekért elkérhető ár is. Emellett a cégek közvetlen visszajelzést gyűjthetnek az ügyfelektől, ami segít nekik megérteni a preferenciáikat, a fájdalompontjaikat ésaz elvárásaikat.

De miben segíthetnek a marketingstratégiák? 

A marketing jelentésében a stratégiák is fontos szerepet játszanak, hiszen ez az eszköz lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a meglévő vagy potenciális ügyfélkörüket elkülönülő szegmensekre osszák. 

Ezek a szegmensek különböző csoportokat fednek le, ami demográfiai, érdeklődési kör vagy akár viselkedés alapon is működhet. Ez a szegmentálás segít megérteni a különböző ügyfélcsoportok sajátos igényeit és a termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos elvárásait is.

Online marketing

A marketing és a legmodernebb része az online világban történő lehetőségek kiaknázása. Ma már nem sok cég van, akinek nincs egy vagy több közösségi média oldala. Ezek a leggyakrabban a Facebook oldalak, de lehetnek akár Facebook csoportok, Instagram oldal, LinkedIn oldal vagy akár Youtube csatorna is. 

A közösségi média platformok és az online beszélgetések nyomonkövetése által ugyanis a cégek mindig képben lehetnek az ügyfelek érzelmeivel és igényeivel. Ráadásul itt szélesebb körben érhetik el a vásárlókat, mintha csak offline eszközöket alkalmaznának. Így a marketing jelentése nagyobb kiterjedésben is alkalmazható.

A piaci trendek előrejelzése

Ma már egyre pontosabb és precízebb adatelemző szoftverek érhetőek el, így ennek kihasználásával a vállalkozások tanulmányozhatják a fogyasztói magatartást a saját szolgáltatásaikra vagy termékeikre vetítve. A marketing jelentése azonban nemcsak a múltbeli adatok elemzése, hanem a jövőbeni lehetőségek felkutatása is. Így a piaci szereplők azonosíthatják a mintákat és megjósolhatják a kialakuló trendeket.

Ennek megfelelően a marketingesek folyamatosan figyelemmel kísérik az iparági környezetet, a versenytársak tevékenységét és a gazdasági mutatókat, hogy előre láthassák a piaci változásokat. A konkurenciánál ugyanis olyan újabb tevékenységek, termékek vagy szolgáltatások is felmerülhetnek, amire az adott vállalkozó nem gondolt, viszont a fogyasztók érdeklődését felkelthetik vele. 

A mélyreható ügyfélkutatás emellett segíti azonosítani a piacon felmerülő igényeket és a folyamatosan változó preferenciákat. Így a vállalkozások proaktívan alkalmazkodhatnak, és ennek megfelelően alakíthatják ki az újabb vagy javított verziójú termékeiket, szolgáltatásaikat, stratégiájukat vagy éppen az árazásukat. A marketing jelentése tehát ezt is magában foglalja.

Az árképzés lényege a növekvő eladás még a legjobb árakon

Árképzési stratégiák

Az árképzési stratégiák kidolgozása is a marketing feladatai közé tartozik, így már a marketing jelentésénél is megemlítettük. Ennek során több gyakori és fontos aspektust kell figyelembe venni:

  • Versenytárselemzés: A szakemberek elemzik a versenytársak árstratégiáit annak érdekében, hogy meghatározzák a megfelelő árat és az értékdifferenciálást.
  • Márkaépítés és pozicionálás: A marketing növeli a termékek vagy a szolgáltatások érzékelt értékét a márkaépítés és pozicionálás révén, amely indokolhatja a prémium árképzést.
  • Promóciók és kedvezmények: A megfelelően tervezett promóciók és kedvezmények vonzhatják az árérzékeny ügyfeleket.

Természetesen ezek mellett számos más praktika is felmerülhet, hiszen az árak képzése önmagában akár egy külön területnek is tekinthető.

Márkakommunkáció

A márka kommunikációja a marketing jelentésében kulcsfontosságú a vállalkozás sikeréhez. A marketing olyan eszközökkel növeli a márka ismertségét, mint például a fizetett Facebook vagy Google Ads hirdetések, a tartalommarketing és a közösségi média

Emellett megkönnyíti a közvetlen kommunikációt az ügyfelekkel, amely kapcsolatot és bizalmat épít. A hatékony marketing biztosítja a márka egységes üzenetét a különböző csatornákon keresztül, ezzel megerősítve a márkaidentitást.

Támogatja a salest

A marketing jelentéséhez tartozik a sales is, tehát az is, hogy a szakemberek olyan értékesítési anyagokat készíthetnek, melyekkel közelebb hozhatják egymáshoz a vásárlókat és a vállalkozásokat. Ilyen anyagok például a brosúrák, a prezentációk és az esettanulmányok, de számos más formában is megjelenhetnek az eladást támogató anyagok. 

Fontos még megemlíteni az értékesítési tölcséreket, amelyek elemzésével és folyamatos fejlesztésével a cégek egyre jobb eredményeket érhetnek el. Ehhez viszont szükség van a rendszeres visszacsatolásokra és mérési adatokra, hiszen csak valós számok alapján azonosíthatják a javításra szoruló területeket, és optimalizálhatják a konverziós arányokat.

Offline és online marketing jelentése

A marketing tevékenységek terén ma már széles spektrumot ölelnek fel az offline és online platformok. De vajon mi az online és az offline marketing jelentése? Az alábbiakban megvizsgáljuk ezt a kérdéskört, és példaként megmutatunk néhány jellemző marketing csatornát.

Offline hirdetések tömkelege Japán fővárosában

Offline marketing jelentése

Ez a megoldás hagyományos, azaz kézzelfogható anyagokkal éri el a célközönséget. Ettől azonban nem kell megijedni, hiszen az offline csatornáknak is van létjogosultsága, mivel egy szórólap, egy molinó vagy akár egy rádióban elhangzott reklám is bevonzhatja az ügyfeleket. Elsősorban a helyi marketing esetén érdemes ezzel foglalkozni, amennyiben offline üzlet is társul az adott vállalkozáshoz.

  • Hagyományos reklám (nyomtatott, TV, rádió): Újságok, magazinok, televízió és rádió felhasználása a széles közönség elérésére. Ezek a hirdetési formák ismerősek és megszokottak.
  • Direkt marketing jelentése: Fizikai reklámanyagok, mint például brosúrák vagy szórólapok küldése közvetlenül a potenciális ügyfelek postaládájába. Ez személyre szabottabb kommunikációt tesz lehetővé.
  • Rendezvények és kiállítások: A vállalkozások iparági rendezvényeken és kiállításokon vesznek részt, hogy bemutathassák termékeiket vagy szolgáltatásaikat, valamint kapcsolatot teremtsenek a potenciális ügyfelekkel. Ez lehetőséget nyújt közvetlen interakciókra és bemutatókra.
  • Telemarketing: A potenciális ügyfeleknek kéretlen telefonhívásokat kezdeményezni a termékek vagy a szolgáltatások népszerűsítése érdekében. Bár közvetlen kommunikációt biztosít, néha tolakodó lehet, és negatív ügyfélélményeket eredményezhet.

Amennyiben egy vállalkozás fizikai bolttal, bemutatóteremmel vagy éppen szolgáltatásokkal és termékekkel rendelkezik, úgy akár offline módszereket is választhat. Az offline marketing jelentését a fentiekben már tisztáztuk. Nézzük meg az előnyöket és a hátrányokat!

Az offline marketing előnyei

A fizikai reklámok, hirdetési kampányok, szórólapok, molinók, hirdetőtáblák, TV-reklámok kézzelfoghatóak és maradandó benyomást kelthetnek. Egy szórólapot például a szálláshelyeken is el lehet helyezni, így azok számára is elérhetővé válik a vállalkozás tevékenysége, akik még nem csöppentek bele az internet világába, vagy éppen a nyaralás alatt offline maradnának. 

A kézzelfoghatóság mellett fontos a helyi elérés megemlítése, hiszen egy adott üzlethelyiséget a helyi emberek vagy az odalátogató turisták fognak felkeresni. Így az offline marketing ideális a helyi piacok megcélzásához. 

Amennyiben a vállalkozás tevékenysége lehetővé teszi, úgy érdemes különféle rendezvényekre, kiállításokra, előadásokra, konferenciákra, bemutatókra is elvinni a cég termékeit vagy szolgáltatásait. Ezek ugyanis közvetlen kapcsolatot tesznek lehetővé az ügyfelekkel. Az offline marketing jelentése során tehát ezeket az előnyöket érdemes figyelembe venni.

De mik a hátrányok? 

Az online marketinghez képest a fizikai hirdetések költségei sokkal magasabbak lehetnek. Az offline hirdetések esetén ugyanis a marketing, a grafikai vagy a videós tervezési büdzsén felül megjelennek olyan költségtételek is, mint a nyomtatás, vagy a műsorterjesztés

További hátrány a korlátozott analitika is, hiszen a ROI és a hatékonyság mérése kihívást jelenthet. Tegyük fel, hogy kinyomtat a vállalkozásod 500 darab szórólapot, és kiadod egy diákszövetkezetnek a terjesztést. Nem fogod tudni, hogy hány ember kapott ténylegesen szórólapot, és nem fogod tudni azt sem, hogy hányan dobták azt azonnal a kukába. Csupán azt látod majd, hogy jött néhány új érdeklődő. De nem biztos, hogy tudni fogod, hogy vajon a szórólap, az ajánlás vagy esetleg egy plakát segített nekik a vállalkozásod melletti döntésben.

Ami pedig még fontos: a kommunikációból hiányzik az online marketing személyre szabott jellege. Mivel az offline hirdetésekkel tulajdonképpen mindenkihez kommunikál a vállalkozásod, így nem feltétlenül tudod olyan jól a célcsoportodhoz igazítani az üzenetedet. Az online marketing jelentése egyben az is, hogy sokkal könnyebben pozícionálható a vállalkozás, és egyszerűbb az adott szegmensek felé történő kommunikáció is.

A digitális marketing az online térben történik

Online marketing jelentése

Ez a terület az elmúlt évtizedekben rohamosan fejlődött, és egyre fontosabbá vált a vállalkozások számára. Az online platformokon történő jelenlétnek számos előnye és kihívása van, azonban az biztos, hogy sokkal szélesebb célközönség érhető el vele, mint az offline csatornákkal. Az online marketing jelentése szerint a közösségi média, a weboldalak, az e-mail csatornák, valamint a PPC és SEO területei azok, amelyek ide tartoznak.

  • Fizetett hirdetések: Az online platformokon történő Facebook vagy Google Ads hirdetések segítségével a vállalkozások célzottan érhetik el a potenciális vásárlókat az érdeklődési körük és viselkedésük alapján. Ez lehetővé teszi a pontosabb célzást és az eredmények mérését.
  • Tartalommarketing és blogolás: Értékes és releváns tartalmak létrehozása a potenciális ügyfelek vonzása és bevonása érdekében. Ez nem csak bizalmat és tekintélyt épít az iparágban, hanem segít a keresőmotorok rangsorolásának javításában is.
  • E-mail marketing jelentése: A célzott e-mailek segítségével a vállalkozások gondozhatják az érdeklődést, és népszerűsíthetik termékeiket vagy szolgáltatásaikat. Ez egy közvetlen és személyre szabott kommunikációs csatornát biztosít.
  • SEO: A keresőoptimalizálás célja a weboldal tartalmának fejlesztése a jobb rangsorolás és az organikus forgalom növelése érdekében. Ez javítja az online láthatóságot és a márka expozícióját.

Az online marketing előnyei

Az offline marketing jelentésében láthattad, hogy magasabb reklámköltséggel kell számolni a fizikai anyagok miatt. Az online marketing viszont gyakran jobb megtérülést kínál a hagyományos módszerekhez képest, hiszen nincsenek nyomdai költségek, ahogy a kihelyezési díjak is kedvezőbben alakulhatnak. 

Emellett sokkal egyszerűbbek a célzási lehetőségek is. Ez azért fontos, mert a pontos célzás lehetővé teszi a konkrét célcsoportok elérését, így a hirdetési kampányok költségei  alacsonyabbak lehetnek. Ráadásul kifejezetten egy adott szegmensre tudsz majd hirdetni, így sokkal nagyobb eséllyel keresnek majd fel a potenciális érdeklődők.

Az online eszközök részletes teljesítményadatokat szolgáltatnak, ezáltal könnyebben követhetővé, mérhetővé és elemezhetővé válnak az adatok. A mai modern mérőeszközök pedig segítenek a hatékonyabb szolgáltatáskialakításban és termékfejlesztésben is, valamint növelhetik a hirdetési kampányok hatékonyságát.

A hátrányok

Az online marketing jelentése egyben a hatalmas célpiac elérése is. Ez azonban intenzív versenyt jelent az online térben, ami így zsúfolt lehet. Ez pedig kihívássá teszi a más szolgáltatók vagy termékértékesítők közül való kitűnést. Emellett mivel nem mindenki mozog otthonosan a különböző online eszközök és platformok világában, így akár nehézségekbe is ütközhet a technikai rész miatt. 

Fontos még megemlíteni az adatvédelmi aggályokat is, ugyanis minden vállalkozás számára kulcsfontosságú, hogy betartsa az adatvédelmi jogszabályok által előírtakat.

Fontos eredménymutatók

A marketingtevékenységek hatékonyságát számos kulcsfontosságú eredménymutató segítségével értékelheted. Ezekből a legnépszerűbb emelek a KPI, a ROI, az elkötelezettségi ráta és a konverziós arány. Nézzük meg, hogy mit jelentenek röviden!

KPI

A KPI az angol Key Performance Indicator rövidítése, ami a “kulcsfontosságú teljesítménymutató” kifejezést takarja. Ez az érték megmutatja, hogy egy vállalkozás milyen hatékonyan halad a kitűzött célok felé. Ez a mérőszám több szintet is képviselhet: magasabb szinten a vállalkozás egészének hatékonyságát, míg alacsonyabb szinten egyes területek (értékesítés, ügyfélszolgálat, stb) effektivitását mérik.

ROI

A befektetésarányos megtérülés az angol “return to investment” szóból ered. Ez egy olyan mutató, amit arra használnak, hogy összehasonlítsák egymással a befektetéseket, vagy lemérhessék egy befektetés hatékonyságát a költségekhez mérten.

Elkötelezettségi ráta

Ez mutatja meg, hogy a célközönség vagy a potenciális érdeklődők milyen mértékben köteleződnek el a vállalkozással és a márkával kapcsolatban. Ilyen elkötelezettségi rátával mérhető esemény például a közösségi média követőknek a bejegyzésekre adott reakciói.

Konverziós arány

Eza mérőszám megmutatja, hogy hány érdeklődő végzett el valamilyen konverziós műveletet a vállalkozásodban. Ilyen például egy hírlevél-feliratkozás, egy vásárlás vagy akár egy kattintás is. Ezt a számot százalékban szokás megadni.

A marketinges csapat dolgozik a cég stratégiáján

Külsős ügynökség vagy saját marketinges csapat

Érdemes eldöntened, hogy saját belső marketinges csapatot alkalmazol, vagy külsős ügynökséggel dolgozol inkább együtt. Mindkét megközelítésnek megvannak a saját előnyei és hátrányai.

  • Külsős ügynökség: A kiszervezés általában költséghatékonyabb, mint egy teljes belső csapat fenntartása. Az ügynökségek hozzáférhetnek speciális eszközökhöz, szoftverekhez és erőforrásokhoz, amelyek egy cég számára jelentős költségekkel járhatnának. Emellett az ügynökségek tapasztaltak az adott területen, így magas szintű szakértelemmel rendelkeznek.
  • Saját marketinges csapat: A belső csapatok jobban ismerik a márkát, a termékeket és a vállalati kultúrát. A saját csapat szorosan együttműködhet más részlegekkel, lehetővé téve az integrált marketingtevékenységet. Ugyanakkor a saját csapat fenntartása magasabb költségekkel járhat, és kevesebb rugalmasságot eredményezhet.

A marketing jelentése: összegzés

A marketing jelentése a vállalkozások életében alapvető fontosságú. A vásárlói igények azonosításától és a piaci trendek előrejelzésétől kezdve az árképzési stratégiák kidolgozásáig és a márka kommunikációjáig a marketing tevékenységek hozzájárulnak a vállalkozások sikeréhez és növekedéséhez. 

Az offline és online marketing eszközök széles skálája lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy hatékonyan érjék el a célközönséget, építsék a márkát és növeljék a bevételeiket. Az üzleti környezet folyamatos változása mellett a marketing kulcsszerepet játszik abban, hogy a vállalkozások versenyképesek maradjanak és sikeresen alkalmazkodjanak az új kihívásokhoz és lehetőségekhez.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Jogi dokumentumok elfogadása

Legújabb bejegyzéseink

Kérj ajánlatot!

Jogi dokumentumok elfogadása