Azon senki sem csodálkozik, hogy ma már a mobilos böngészés kicsit több mint a felét teszi ki az összes internetes keresésnek, hiszen mindenki kezében ott az okostelefon. A desktopos és mobilos keresések aránya 2019-ben 45,53% és 50,71% voltak, természetesen a telefonok javára. A különböző eszközökön az egyes site-ok viszont nem rangsorolnak egyformán. Tehát, ha mondjuk desktopon benne vagy a top 10-ben, mobilon korántsem biztos, hogy az első oldalon fogsz szerepelni. Ezt nagyban befolyásolja, hogy az oldalad mobilra optimalizált-e. Ez a tényező egyébként összefügg a felhasználói élménnyel is, amiről nemrégiben írtunk cikket.
Mivel ilyen sokan böngésznek mobilról, neked is figyelembe kell venned a mobilos megjelenítést a weboldalad esetében. Főleg, ha szeretnél elöl rangsorolni, hiszen SEO szempontból is kulcsfontosságú, hogy a mobilos nézet hogyan teljesít. Nézzük hát, mit tehetsz, hogy telefonon is hasítson az oldalad!
Mobile first
A Google-nél már 2016 óta a “mobile first” elv van érvényben. Vagyis a Google elsőként a site-ok mobilos verzióját veszi a rangsorolásnál alapnak.
Mégis csak 2018-ban jelentették be a Speed Update rangsorolási algoritmust, amit már a mobilos keresésekre terveztek. 2018. július 9-től vezették be a Speed Update-et, ami a korábbi oldalsebesség-algoritmust váltotta le.
Akkor a Google azt javasolta a fejlesztőknek, hogy gondoljanak az oldal teljesítményére széleskörűen, tehát mindent vegyenek figyelembe, ami a felhasználói élményt érintheti. És ugyan nem ajánlottak olyan eszközt, amivel a Speed Update rankelési faktort mérhetjük, mégis javasoltak egy-két olyan szoftvert, amivel vagy aminek az alapján az oldal teljesítményét ellenőrizhetjük:
- Chrome User Experience Report: egy publikus adatbázis, a fő felhasználói élmény metrikákról, az internet népszerű oldalairól, a Chrome felhasználók valós élményei alapján
- Lighthouse: egy automatizált eszköz, ami a weboldalak minőségének auditálására használható és a Chrome Developer Tool-ok közé tartozik
- PageSpeed Insights: egy olyan eszköz, ami megmutatja, hogy egy adott weboldal milyen jól teljesít a Chrome UX Report alapján. Ez a tool optimalizálási javaslatokat is ad.
Hogyan optimalizáld a mobilos nézetet?
A mobil készülékek egyik hatása, hogy a site designokat egyszerűsítik. A MOZ pedig adott is pár tanácsot, hogy hogyan hozd ki a legtöbbet, SEO szempontból a mobilos megjelenítésből:
- Ne blokkold a CSS-t, JavaScriptet vagy képeket! Nem csak a felhasználóknak szolgáltatnak ugyanis információt, hanem a Google-nek is segítenek megérteni az oldalt.
- Ne használj Flash-t, ha speciális effekteket szeretnél megjeleníteni, használj HTML5-öt inkább, mert a userek telefonján lehet, hogy nincs Flash plugin.
- Ne használj felugró ablakokat – legalábbis mobil eszközökön, mert magas visszafordulási arányhoz vezethetnek!
- Az érintőképernyős használat óhatatlanul véletlenszerű kattintásokhoz vezethet, ha a kattintható gombok túl nagyok, túl picik, vagy éppen csak a görgető ujj útjába kerülnek. Az oldal tervezésénél ezt a tényezőt vedd figyelembe!
- A mobileszközök képernyője kisebb – ezt a META leírás és title megalkotásakor is tartsd észben! Egész egyszerűen azért, mert nem fér ki ugyanakkora szöveg a képernyőre.
- Használd a Schema.org strukturált adatot! Mivel limitált a képernyő mérete, sokkal jobban kiemelkednek a rich snippetekkel ellátott keresési találatok.
- Ha az üzleted lokális szolgáltatást nyújt, a mobilos tartalmat is optimalizáld a lokális keresésekre. Helyezd el a cég nevét, címét és telefonszámát az oldal meta adatai között.
- A Google a responsive design-t részesíti előnyben, de használhatsz dinamikus weboldalt vagy különféle oldal konfigurációkat is (vagyis egy párhuzamos oldalt a mobilos felhasználóknak, például ilyen a m.facebook.com is). A lényeg, hogy megfelelően legyenek beállítva! A responsive design azért jó választás, mert a képernyő méretének és felbontásának megfelelően változik a kinézete.
Ha nem vagy biztos benne, hogy telefonon is jól működik-e az oldalad, vagy szeretnéd, hogy egy-két beállításnak nézzünk utána a site-odon, segítsünk mobilra optimalizálni, akkor keress minket bizalommal!