Stratégia és értékteremtés a social media felületeken

3

Tartalomjegyzék

Olvasási idő: 3 perc

Amikor a közösségi média felületekre gondolunk, egyértelműen egy turbulens, folyamatosan változásban lévő ökoszisztémaként tudjuk jellemezni ezt a környezetet. Nem mehetünk el mellette, foglalkoznunk kell vele, a siker érdekében jól megtervezett jelenlétre van szükségünk, különösen akkor, ha márkaként, vagy vállalkozásként értékesítésre adjuk a fejünket. A fogyasztók egyre nagyobb számban vannak jelen a közösségi média felületeken, így elmondható, hogy a cégek számára is az egyetlen járható út, ha strukturált jelenlétet alakítanak ki ezeken a felületeken.

canva photo editor

Ez egy olyan környezet, ahol folyamatosan új szereplők, sikertörténetek, és különböző trendek tűnnek fel, majd rövid időn belül a feledés homályába is merülhetnek. Ezért a siker érdekében mindig szükségszerű a naprakész, az új trendekhez alkalmazkodni tudó, reziliens személyiség, ha érvényesülni akarunk a social media platformok kibogozhatatlan hálózatában. De emellett számos, egyéb „praktikát” is érdemes figyelembe venni. A piac túltelítődésének hála, az egész ökoszisztéma folyamatosan hatást gyakorol a fogyasztók gondolkodásmódjára. Ez minden esetben egy kétirányú kapcsolat, hiszen ahhoz, hogy számukra érdekes, értékadó tartalmat tudjunk közvetíteni, elsősorban meg kell próbálunk az ő fejükkel gondolkodni, megalkotni egy stratégiát. Mondanom sem kell, hogy célszerű, ha ez a stratégia a lehető legtöbb, általunk használt felületet lefedi. Minden platform, melyen keresztül kommunikálsz összességében hozzátesz a márkádról – és rólad – kialakult képhez!

Azért, mert a közösségi média egy folyamatosan változó, és alkalmazkodást kívánó terület felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mégis miként tűnhetünk ki a tömegből? Mivel mindenki egyre kreatívabb, a trendekből inspirálódó, személyes, és előremutató tartalmak gyártására összpontosítva mindenképpen valamilyen értéket adó tartalmat kell nyújtanunk a követőink számára.

De mi számít értéknek?

Elmondható, hogy az érték fogalmát mindenki másképp definiálja. Lehet ez valamilyen anyagi érték, plusz információ a márkádról, edukációs tartalom, kedvezmények, vagy akár kuponok is funkcionálhatnak értékként. Képviselhet értéket valamilyen bővebb ismertető a termékedről, tanácsadás, vagy akár nyújthatsz betekintést a vállalkozásod színfalai mögé is. A lényeg az, hogy amikor posztolsz, és tartalmat állítasz elő, igyekezz mindig valamilyen érték átadására összpontosítani. Ne csak eladni akarj, kerüld az olyan felesleges posztokat is, amiket azért gyártasz, hogy „legyen valami aktivitás az oldalon”. Amennyiben figyelsz az értékadó tartalmak gyártására a követőid mindenképp elkötelezettebbek lesznek a márkád iránt!

Milyen típusú posztokba csomagolhatsz értéket?

Általános igazság, hogy érdemes variálni a poszt típusokat. Minél kreatívabb formában mutatod be a márkádat, annál nagyobb sikert fogsz hosszútávon elérni. De ne feledd, hogy a kreatív energiáid közvetítése mellett mindig ragaszkodj a konzisztens jelenlét megtartásához! Mutasd be a terméked gyártási vagy összeszerelési folyamatát egy rövid – esetleg élő – videóban, engedd meg, hogy a követőid betekintést nyerjenek a színfalak mögé. Vezesd végig őket egy-egy folyamaton. Készíts infografikákat komplikáltabb folyamatokhoz, használj grafikai elemeket. Ne felejtsd el, hogy az ember elsősorban vizuális úton fogad be információt! Érdemes ezt kihasználni! Készíthetsz listákat, megkérheted a vásárlóidat, hogy készítsenek képeket a termékről, írjanak véleményt róla, amit később te is megoszthatsz az oldalaidon. Ne félj másokkal együttműködni!

A márkád, vagy terméked reklámozása mellett tartsd észben, hogy az emberek szeretik a személyes sztorikat. Szeretik kicsit jobban megismerni a márka mögött található, inspiráló és kreatív embert! Posztolj kicsit személyesebb témában is, például meséld el nekik a márkád történetét, miért hiszel benne, miért a szerelmed ez a projekt.

Ahhoz, hogy sikered legyen a social media felületeken és elkötelezett követőbázist tudj kiépíteni konzisztens, jól átgondolt stratégiára és értékadó tartalomra van szükség. Ennek alapvető hozzávalója az aktuális trendek, működő praktikák folyamatos monitorozása és adaptálása. Amennyiben úgy érzed, hogy elakadtál a folyamatban, vagy profi segítséget szeretnél igénybe venni keress minket bizalommal!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Jogi dokumentumok elfogadása

Legújabb bejegyzéseink

Kérj ajánlatot!

Jogi dokumentumok elfogadása